(A KELŐ KORONGBA HAJÍTOM...)

A kelő korongba hajítom heggyel

Vadbika vörös húsán kalapált gerelyét a fiatal szűznek.

Most indulsz el, hogy hazavezettesd falaimat -

Változó árnyékaim ittmaradnak elhagyott hűvösében.

Érzed a viharszellőt, az egymáshoz közelre bujtogatót?

A tétetett város előtt bosszúsan köszörűli csorbított szerszámait.

Most indulsz el, hogy új földet találtass magvaidnak -

Kövér gyerek alatt sem törik ott ketté a faág,

Leveleivel fölfogott kötényed ráncait igazítja.

Bontsam-e hát a felhőket magosba érő térdeimről?

Fektessem-e már szivünket egymásra a patak fehérlő kavicsain?

Melledet két domb őrizze kétoldalt,

Gyönge, kifejtett szádat marék érintetlen cseresnye óvja!

1926. márc.