ISTEN [3]

Láttam Uram, a hegyeidet

S olyan kicsike vagyok én.

Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,

Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.

Odatenném a szivemet,

De apró szivem hogy tetszene néked?

Roppant hegyeid dobogásában

Elvész ő gyönge dadogása

S ágyam alatt hál meg a bánat:

Mért nem tudom hát sokkal szebben?

Mint a hegyek és mint a füvek

Szivükben szép zöld tüzek égnek

Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik

S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban

Ott állsz az utjuk végén -

Meg nem zavarlak, én Uram,

Elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze