A RÁK

Nagy, ezüst halak árnyéka suhan a korállok fölött,

Elhozzák nékem barnuló szined, gyönge fövényen lebeg tova,

Megérinti a fáradt csigákat s azok csöndesen elalusznak.

Én még sokáig figyelem a meduzák átlátszó világosságát

S erős ollómmal utat vágok a moszatok közt, csengő karikák röpülnek föl a tiszta vizben -

Amerre a legszebben csillog,

Arra gyere.

Sok akart dolgaimban néha

Kis beteg csillagot nyujtok föl én a sugaraknak:

Jól gondolj rám te is és ügyelj,

Kertedben, hol a kagylók már nyitott szárnyakkal virágzanak.

Páncélom erős áramok sodrában keményedik,

Pirosságát legjobban te érted -

Kék virágállat fénylik hátamon:

A legfehérebb kavicsnál várlak...

- Hullámok, szaladjatok gyorsan a dombról!

A virágállat bő, lobogó szirmai közé

Kövér falatokat hadd adogasson magosra

A rák.

1926. febr. eleje