A NAGY VÁROSOKAT

A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni,

az idegen is csak róluk beszélt, a mi kertünket észre se vette,

nem is tudom, mi hozta ide, a szinházba se jött el hogy híttuk,

a szomszéd kisasszonnyal se törődött, pedig azt mindenki megcsodálja,

szőke és magas mint a torony a házak fölött,

ha megy az uccán, ablakba állnak, ugy néznek utána az asszonyok is, aztán sóhajtva főzik tovább a jó vacsorát,

hallgatagon megterítik az asztalt és várnak,

még nem beszéltünk, csak mosolyogtunk, de én azért köszönök néki, ha találkozunk,

ő meg éppen csak rápillantott,

csak elment mellette, hozzá se nyult a kalapjához.

Én akkor is köszönnék néki, ha láttam volna nagy városokat, ahol szebbek a kisasszonyok,

karcsúbbak, mint a diaboló és magosabbak, ott a torony is magosabb,

hajladoznak, ha fú a szél és kipirulva lefogják szoknyájukat,

én akkor is köszönnék néki, akkor még meg is szólitanám

s a nagy városokat, ahol még ő se járt,

nagyon szépen neki is elmesélném.

1925. aug. [?]