NÉHA SZIGETEK

Néha szigetek buknak föl fejünkben, madarak szállnak el fölöttük, új, csodálatos növényzet magvait hullajtják rájuk

A gép arcából is csurog verejték, anyák szeméből könny, rólunk a munka olajcsöppjei

Lassan így fordul tovább a világ

Tegnap azt hittem, körtefa vagyok s még ma is jönnek hozzám kisgyerekek

Csókolnak és megrázzák bennem a roskadó körtefákat

Első szerelmem spirituszba raktam s most néha elnézem, milyen furcsa kis állat

Szervusz, szervusz, hogy vagy, köszönöm megvagyok és te, hát csak lassan, ilyenkor mintha vágyunk se volna

De vacogva mászkálunk Mont Blancok tetején s imádkozunk, te Isten, te Isten

Mért nem teremtesz hegyeket is

Nektek úgy adom oda magam, mint az anya meleg teli mellét az ő éhes kicsikéjének

A bokrok már alszanak, én is lefekszem tibennetek, hogy reggel kéznél legyenek majd kedvelt, acélhomlokú szerszámaim.

1924 ősze