HÉT NAPJA

Tintába mártom tollamat

És tiszta, kék égbe magamat.

Félrerángatom a harangkötelet,

Falbaverdesem szegény fejemet.

Ki látja meg, hogy már látszanak

Kilógó nyelvünkön az igért utak,

Hogy nincsen hiába semmi és a minden

Nem siklott ki föltépett ereinken,

Hogy kristály szeretne lenni a patkány is

S a darabkább utálja már a darabkát is,

Hogy magadat tisztán találod meg másban

És nyugalom van a szükséges rohanásban,

Hogy leheletünktől kigyúlnak a házak,

És engesztelő vízzel már locsolgatnának,

Hogy hidak robbannak a szegényemberekben?!

Ó, barátaim, hét napja nem ettem.

1924. máj.