(A LOVAK...)

A lovak kihaló fajából való

Húsz évszázad döglött ki alattunk.

S de jó a fáradt embernek az ágy.

Szálláscsinálónk megbolondult,

Komám, itt más már nem marad,

A mában bérelünk szobát.

Mivelhogy hát sokat szaladtunk,

Azt hittük, hogy sokat haladtunk.

Ótától-ótáig lerongyolódott

Lábunkról már a lábbeli,

Vargát ugyan találhatsz eleget,

Foltnak valót is éppen eleget,

De ezt a világot kinőttük mi már,

Nagyobb kell, jobb kell: bennünk s a tetőn

A szélkakas ősz szele kornyikál.

Ez az ősz nem ért el volna minket,

Ha el nem hagytuk volna az eszünket,

De visszamenni s úgy újra előre?

Nyárson sütöttük valaha a csókot

S most köhögés ellen szopogassunk

Csóknak csúfolt cukros kis izét?

1923 ősze