URAM!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,

Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,

Tán már nem is bús fájdalmam lobog,

Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,

Erény rongyán, bátorság mentebőrén,

Mégis mindent levetkezem, Uram,

S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifju vára omlott

Mohos magánnyá szépült és ma benne

Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig

Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,

Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.

Szelíd remeteként az öregek

Szűk szíve odvas odujába bujjon.

1923. júl. 28.