SZERELMES KISZÓLÁS

Kegyetlen bánat marja meg szivét,

Mosolygó, mély szemét apassza, törje,

Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,

Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,

Ajkát a kín harapja össze, még

Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!

Magányos éj gázolja át eszét

És jajgató szerelmi őrületben

Az én nevem sikítsa vad beszéd:

Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!

1922 vége