SPLEEN

Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom,

Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt,

A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt

S bus esten meztelen bőrig megázom.

Sáros hideg föld húzza, szíjja lábom,

A bátorságom is bizony inakba tört.

S rekedt torkom ha még keserves dalra hörg,

Ne hidd, hogy élet-ének zeng a számon.

Mert jaj, bizony kék minden tagom s reszket,

Szemem homályos, célt, utat tévesztek

És fázom - nézd Halál, hí mostoha fiad.

Szeretne köpenyedbe burkolózni,

Már úgyse tudna vígan lobogózni,

Szegény, a lelke fázik s az élettől riad.

1922. okt.