BAÁL

Vén Baál, te kapzsi, gyáva, rút gyászisten,

Fösvény aranykorcs, véres dalbakó!

Nem látsz elődbe csúszni szolgahitben,

Könnypocsolyában - még szűztiszta hó

A lelkem - hát imádjon béres-hadja

Pénzedre szomjas embereknek,

Én nem leszek soha vértrónod rabja,

Legyen bár torlasz álomfellegeknek!

Nagy a hatalmad? hát én megvetem,

Nem áldozom föl néked életem,

Hiába görnyedsz ott bután, henyén,

Papod soha nem leszek, nem én!

Tömjénezzen neked a nyomorúság,

Énbennem ég a bátor háborúság,

Daloló uri gőggel elöllek,

Te arany, buta Baál, be gyülöllek!

Dübörögve ha zúg az erő a szivemben,

Akkor sunyi két szemed észrevesz engem,

Fölemelt fejemet, korbács a kezemben,

Akkor, akkor, végnapodat, nyomorult, buta Baál,

Nagy-erős örömökkel, ihajjal zengem!

Száz éhes kis papod papolhat -

Tőled s tőlük - soha én nem félek,

Vén Baál, de akkor megrabollak!

(Aludj, aludj, nagy álmot aludj,

Koldúsból szökkent árva lélek!)

1922. aug.-szept.