HOLTTEST AZ UCCÁN

Már félig készen, büszkén állt a fal,

Mikor leszédült. - Orvosért hamar!

Szegény fiú, erős volt s fiatal.

Fehéren, törten ott feküdt a holt,

Beszéltek hozzá - ajka mit se szólt.

Ki volt az anyja? Jaj, ki volt, ki volt!!

Körötte rajzott bámész uccanép,

Mesélték hogy’ volt, máris szerteszét

S nem fogta senki malteros kezét.

Ijedt-kerek nagy szeme kimeredt,

Lehetett látni benn a kék eget,

Amint a Nap sütött a holt felett.

Eszébe tán csak kedvese jutott,

Vagy édes apja s tán az is halott,

Vagy akiről soha nem is tudott.

Leszédült vagy leugrott - jaj szegény,

Erős vidám - és most halott legény

És senki nem sikolt: Fiam, enyém!

És majd a hullát fel is boncolják.

Nem ide való. Részeg volt? - Nohát.

S ha huga van, azt eltoloncolják.

1922. júl.-aug.