TAVASZI ÉNEK

Éneklem a tavaszt, a fényt,

Bimbózó ifjú zöld reményt,

Szerelmes szívem sóhaját

S csitítgatom szegényt,

Nekem nyilik minden berek

- A vérem játékos gyerek -

S a Nap elém hajol

És rám kacag, milyen ravasz

- Ó pompa, szín, ó dús Tavasz! -

Csak Márta nincs sehol.

Havas telekre zsenge fű,

A szellő nádi hegedű,

Rügyeznek ifjú lányszivek,

Az arcokon derű!

Csikó nyerít szerelmi vészt

S a torkom fölkiáltni készt:

- Vén Földünk hogy forog!

S a kék ég is milyen magas,

- Ó pompa, szín, ó dús Tavasz!

- Reá ha gondolok.

Itt ékes, hímes szőnyegek,

Ott északon a bús hegyek,

Hol nem gondolnék rá soha -

De arra nem megyek...

- Rikolts, dalolj szegény torok:

- Ihaj, a Földünk hogy forog!

Ihaj szerelmi láz!

Mig jő a Tél, ki béhavaz

- Ó, pompa, szín, ó dús Tavasz! -

S a halál citeráz.

1922. jún. 18.