FOHÁSZKODÓ ÉNEK

A szívem ócska, istenes, remek

Szelence s rajta nem fogott a rozsda.

Nyitott tenyéren nyujtom a magosba

S a hajnalbíbor ércén megremeg.

Isten, ha vagy - és benned hinni kell

Kifosztott, földre vert bús jómagamnak -

Ha vagy és vélem terveid is vannak,

Ó, add, a csókját ifjan érjem el!

Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről,

Csak öklöm ütné kétkedők hadát

S ha nem teszed meg, bárha szeretetből,

Marokkal összecíbálom haját,

Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád

Bús kürtje távol barna part felé.

1922. jún. 10.