CSEND

Riasztó, mint a fölmorajló tenger

És mint a végtelen hó épp olyan.

Álarca mélyén bús Halál rohan -

Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember

Remegve ejtem lelkemet elébe.

A szívem hallgatom - kopog-e még?

És megunom ez egyhangú zenét,

Pedig de jó, ha ver és nincsen vége.

Úgy érzem, mintha ingoványon járnék

És jaj süpped alattam a talaj,

De bennem még ellentállás szaval,

De fülemet betömte. - Ó, mi vár még

Reám, ki immár néma, hangtalan.

- Fejem lehajtva megadom magam.

1922 első fele