JELEN, MULT, JÖVŐ

Az elmultba szemem tétován tekint

Egy percre csak! Üldözi a jelen,

Nem pihenhet régi emlékeken,

Unos untalan visszatér megint.

A jelen, oh! a jelen mindig bántott,

Amerre én, mindig arra haladt,

Tövisekkel hinté bé az utamat

S elvett tőlem reményt, boldogságot.

Nem veheté el, bár kínzott nagyon

- Történik minden, ahogy írva vagyon -

Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.

Tövises úton segít a jövendő;

Jövőben dicsőül meg a szenvedő;

Jövő mutatja az utat előttem!

1921. ápr. 15.