A színész

Valaha tudtam, hogy a szám

Mikor mond tréfát

És mikor beszél igazán.

Valaha tudtam, hogy a nevetés

Mikor valódi arcomon

És mikor tettetés.

Valaha tudtam, hogy a fájdalom

Szívemben van-e, avagy tetszelegve

Csak önmagam csalom...

Valaha tudtam, – ma már nem tudom:

Összeolvadt az igazi

És hamis hang a hurokon.

Összeolvadt a piros és a kék,

A fehér és a fekete,

Köröttem minden szürkeség...

Valaha tudtam, – ma már nem tudom:

Koromsetéten hull a hó!...

Az igazságom mind hazugság

És hazugságom mind való!...

Hisznek bennem? Vagy kételkednek?

Vagy ócsárolnak? –:

Egyformán fáj az én szívemnek.

Ember vagyok, de sorsom feledem;

Színész vagyok, de nem tudom,

Hogy mi a szerepem.

Előttem minden ködbe vész.

Egyszer ezt játszom, másszor azt,

S fáradtan kérdem:

Mikor pihen a nyűtt színész?

Be jó is lesz majd! Jön a béke...

Való, hazugság szerte-válnak

S komédiámnak vége, vége!...

1924. május 16.