A Szépség után

Csűrös Emiliának

Úgy keressük a szépet!

Pacsirtazengős hajnalharmatot

azért tapos együtt a lábunk

s a tó tükrén a vérpiros habot

azért tapsoljuk két tenyérrel,

mikor felkél az izzó napkorong.

(Üres marad a kéz

és a remény halott.)

Úgy keressük a szépet!

Ha tikkadtszavú dél harangja kong,

azért hív hűvös jó erdőhomály,

hogy a patakcsergés a szívünkre hulljon –

Csitt – csend –

hogy kalapál, hogy kalapál!

(Ez nem a szépség,

ez csak a halál.)

Úgy keressük a szépet!

Egymás szemébe nézünk,

de könnyfüggönyön át

nem látjuk suhanni

a jövő folyamát.

Folyamtündér üvegházában

Szépség rózsája nyitni fog?

(Éjbarna függöny,

égszínkék titok.)

S csak keressük a Szépet!

Lila kékes bús esti utcán,

mikor kigyúl a sarki lámpa

és pisla csíkok díszitik az estét

mint kék dolmányok aranypaszomántja, –

esztelenül futunk.

És kérdezgetjük erre, arra:

– Nem láttátok a szépet?

És mondják, hogy most erre ment,

most meg amarra lépett.

Néha felbukkan nekünk is,

mint aki búcsut intett,

de egy utcával mindig messzebb,

s nem vár be soha minket

(1926. december 1.)