Az ördög kocsiján

Paták csattognak, kövezet szikrát hány,

Tajtékos lovak futnak, mint a sárkány.

Nyitott torkukból lángokat köhögnek.

Jaja zajlik a megtaposott rögnek.

Kocsis kalapján vörös tulipán,

s egy ifjú megy az ördög kocsiján.

Tüzelő szeme vad, szomorú-mély:

hívja lidérces ezer messzi kéj,

hívja ördög-szó, csók zenéjű város.

Kocsisa: ördög: vörös-tulipános.

Néha könyörög: “Állj meg már velem!”

de az csak hajt és nincsen kegyelem.

Alvó uccák vadul riadnak át,

visszhangozva a kocsi robaját.

s hol keresztes két uccatorkolat,

egy zárda mellett vágtat a fogat.

Az éjbe, mintha imát zengene,

úgy bámul tiszta száz ablakszeme.

Kocsis kiált, a két paripa fú,

s a kocsi mélyén zokog a fiú:

– Ott most a béke csókot integet,

földre szór titkos égi híreket.

szűz lelkek mennek zsolozsmázva, ódon

korhadt-boltíves kongó folyosókon.

Fejükön rezgő gloriola-pára,

s a kápolna vár hajnali imára.

...Paták csattognak, kövezet szikrát hány,

fut a vad szekér, paripája sárkány,

kocsisa kurjant, kereke zajog... –

– Fehér apácák... imádkozzatok!

Szatmár, 1927.