Zápor [2]

Csámpás zápor jött és elverte

virágaim rendjét; aranybúzán

nevelt sánta galambom zengőn

csapta a falhoz, hogy turbékolt

sírva egész napon át; most ülök

a gondjaim lombja alatt és

szárítgat lassan az esti szél,

botom szorítgatom; a záport

lesem, tán hajnalra felhőzve

ujra visszajön, rémítni gyerekes

szeretőmet, kinek haján a nap

vidúl s mint vízipókok árnya

rózsa, délelőtti patakok alján,

rózsázva járkál szemében a félsz is.