Hilbert Károlynak.
A város felé jövök a hegyről, nagy tele holddal
a fejem fölött,
szegényen, mint régi próféták, szendergő ösvény a
lábam alatt, - kincseim:
a cifra esteli város és az asszony, aki most jön
gyerekkel a hátán és
megáll mellettem, köszön. Fiatal asszony, a szeme
szép, a szememet rajtafelejtem.
Megy tovább. Fogait mutatja, nevet, a gyerek pedig
búcsut integet a hátán.
Most nekikadnám papoknak örülő, mosolyos szivét
melyet este igy magamban hordok,
de már késő van, sötétek az árkok. Kaszált füvek
közt görnyedt hátakkal viszik
az álmot és megszólalnak már mindenütt, énekes
hangon az esti kutyák.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论