Pirul a naptól már az őszi bogyó

Szőke, pogány lány a szeretőm, engem

hisz egyedül és ha papot lát

rettenve suttog: csak fű van és fa;

nap, hold, csillagok s állatok vannak

a tarka mezőkön. És elszalad. Por

boldogan porzik a lábanyomán.

Pedig fönn a kertek felé

feszület is látja a csókját és

örömmel hull elé a búzavirág,

mert mindig hiába megcsudálja őt

egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.

Tizennyolc éves és ha nélkülem van,

hallgatva jár, mint erdős partok

közt délidőn jár a nyári víz s

csillogó gondot ringat magában arról,

hogy sohasem telünk el a csókkal és

szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.