Kedd és szerda között

Látod, töröttre ápolta szép szádat

a gond s nem érted, mit szeret rajta

a kedves néha, ha hozzádörzsöli

ajkát és belecsókol, mert nem érted

te már a nagy hajók lengését sem

a kék vizeken, csak figyeled a

hajadat őszül-e s ámulsz, mint

az asszony, akinek nagy fia jön meg

elámúl: bizony megöregedtél.

Tegnap még hitted, hogy kedvedért

csillagok fénylenek este, de ma

már csöndes házakban járkálsz, ahol

letakarva hüvös, sárga férfiak

várják, hogy arcuk halottan kisarjadt

szőrire hulljon a föld és galambok

elhullott tollait szeded föl mélán

a házak alatt.

Kedvesed fiatal csókjaitól

dalol föl benned a lázadó jóság

és elsírod magad:

barna hugod hét napja beteg már.