TÖRT ELÉGIA

SÍK SÁNDORNAK

1.

Életem írtam kis bottal a porba

ott estefelé, hol két út összefutott.

Szörnyü ábra volt; füstölt, mint záptojás

szegények ritkás asztalán

és halálig mutatta magam:

államat fölkötő kendő takarta

kiserkedt szőrözetem végül

és oszlottam ott a selyem levegőben.

S az útontúli lejtőn gyenge bokorra

szállt a madár; csapdosva tartotta

a buktató ágon a súlyát

és elsiratott vékony fütyöléssel.

2.

Most estébe fordult e sánta vasárnap

és itthon ülök. Békés és harcos könyveim fölött

a polcokon s fiókjaim lukán

lidércként imbolyg a házkutatás riadalma

s apró fényekkel tétovázik:

villanjon-é, vagy várjon-e még?

Hát villanjon! riadalom legyen itt

körülöttem! életem emlékei közt

két férfi lóg két durva bitón

és apró hajakkal sodrott kötél

foszlik a súlyuk alatt.

S mint hegyi fák ágaiból

hajnalra kicsúszik az új ág,

úgy belőlem is vadgalambhangu

versekben csúszik ki érettük a sírás.

3.

És mindennap újszülött borzalommal élek

s oly nyugtalanul. Szeretőm karolásához is

gond íze járul s egyre vadabb bennem

a szomorúság.

De néha azért ő, ha azt hiszi

nem veszem észre, titkon hisz egy istent

és ahhoz imádkozik értem.