ŐRIZZ ÉS VÉDJ

Álmomban fú a szél már éjjelente

s a hófehéren villanó vitorlák

csattogva híznak messzi útra készen.

Úgy írom itt e lassu költeményt,

mint búcsuzó, ki ujra kezdi éltét,

s ezentúl bottal írja verseit

szálló homokra távol Áfrikában.

De mindenünnen, Áfrikából is

borzalmas sírás hallik; rémitő

gyermekét szoptatja nappal, éjjel

szederjes mellén a dajka idő.

Mit ér a szó két háború között,

s mit érek én, a ritka és nehéz

szavak tudósa, hogyha ostobán

bombát szorongat minden kerge kéz!

Egünkre láng fut és a földrehull

az égi fényjelekből olvasó,

fájdalom kerít körül fehéren,

akár apályidőn tengert a só.

Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,

s te hószín öntudat, maradj velem:

tiszta szavam sose kormozza be

a barna füsttel égő félelem!