EMLÉK [1]

Aj, feszeskemellü,

fecskenyelvü régi lány,

te régi költemény,

most életem delén

kérlek, ne légy goromba,

fuss karomba és kivánj!

A napból méz pereg,

oly rég nem néztelek,

fellebben lebke inged,

penderinted, szerteszáll,

kis pára messze fenn

és látlak meztelen, -

aj, a fény remeg még,

tíz éve emlék vagy te már!