ÉNEK A HALÁLRÓL

Kosztolányi Dezső temetésén

A sír felett szitál az őszi köd,

korán van még és íme este lett.

Sötét egünkre lassan színezüst

koszorút fon a súlyos fáklyafüst

s felrebbenő madár fenn sírdogál!

A lélek oly ijedt és lebbenő,

akár a hűs, könnyüszáru felleg,

melyre forró csillagok lehelnek.

A test pihen vermében hallgatag,

rögök nyugalmas sorsát éli lenn,

szétoszlik, szomjas gyökér felissza

s zöld lobogással tér újra vissza,

törvény szerint! s oly szörnyü, szörnyü így,

mi egy világ volt, kétfelé kering!

vagy bölcs talán? a holttest tudja itt.

Őrizd Uram, a lélek útjait.