HAZAFELÉ

Enyhe lejtő és sziszegő hó

visz tova s pattog a

megrakott fákon az ág.

Két hófaru őz fut a zajtól

s leveri a teli

fákról a bő takarót

s a hó kezd mindenhol a hóra

zuhanni és Fanni

kicsit ijedten néz rám.

Hull az alkony, siklik a hóléc,

vonuló nyoma jó

jeleket hagy az úton

s a táj kemény arcára puha

sötét száll s körénk áll

az álmos erdő lassan.

Tűnik a nappal, útja villan,

lusta folt fönt a hold

s tömötten néz a fán át,

ritkul az erdő, a fekete

feketébb és enyhébb

lilaszín lesz a fehér.

Tündér vasárnap tűnik el most

s a városnak sáros

útja síró szakadás,

vállakra kerülnek a lécek

s íme már, mint a sár

a hétfő úgy ragad ránk.