TÖRVÉNY

Darvak írkálnak változó

betűket az égre s hangjuk

úgy potyog, kopogva, mint a jég,

utánuk pillant most az ég

s megáll a támolygó idő.

Az ősz emlékké válik és

szikrázva élesül a szó

mit lomb közt pirosan ejt a szél,

szinte fütty már, mi ide ér,

olyan sikoltva ejti el.

Mert fagy készül itt, utána

hull a hó majd s alákerül

kegyetlen a földi mozgalom,

de bujdos ott s egy hajnalon

az új fű kidugja tőrét.

Törvény ez, eddig ér; erős

a tél, de sűrü lázadás

tör majd belőle föl tömötten.

Velünk tartasz-é? - mögöttem

súgva kérdez így a tájék.

Bólintok s érzem arcomon

elégedett szelét, piros

láng a lomb és int, hogy nem felejt.

Figyelj te is. Levelet ejt

eléd is. Várja válaszod.