ISTENHEGYI KERT

A nyár zümmögve alszik és a fényes ég

magára vonta szürke fátyolát,

kutyám borzol, fölmordul s elrohan,

megugró árnyat lát a bokron át.

Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,

pucéran áll és félig halottan,

gyönge barackág ropog fölöttem

s terhével lassan a földre roggyan.

Ó, ez a kert is aludni s halni készül,

gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.

Sötétedik. Halálos kört röpül

köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?

bogárnyi zajjal száll golyó feléd,

vagy hangos bomba túr a földbe és

megtépett hússal hullsz majd szerteszét?

Álmában lélekzik már a kert, hiába

kérdezem, de kérdem ujra mégis.

Gyümölcsökben a déli nap kering

s hűvösen az esti öntözés is.