Majális

A hangraforgó zeng a fű között,

s hördül, liheg, akár egy üldözött,

de üldözők helyett a lányok

kerítik, mint tüzes virágok.

Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,

a háta barna, lába még fehér,

a rossz zenén kis lelke fellebeg

s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.

Fiúk guggolnak és parázslanak,

az ajkukon ügyetlen szép szavak,

duzzasztja testük sok kicsiny siker

s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

Lehetnének talán még emberek,

hisz megvan bennük is, csak szendereg

az emberséghez méltó értelem.

Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.

1944 máj. 10