Páris

A Boulevard St Michel s a Rue

Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.

Nem hagytalak el gyönyörű

vad ifjuságom, hangod mintha tárna

visszhangzana, szivemben szól ma még.

A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.

S balról, a park nagy fái közt

az egyik úgy sárgált az égre, mintha

előre látná már az őszt.

Szabadság, hosszucombu drága nimfa,

aranyló alkonyatba öltözött,

bujkálsz-e még a fátylas fák között?

Mint hadsereg vonult a nyár,

port vert az úton és dobolva izzadt,

hűs pára szállt utána már

s kétoldalt szerteszét lengett az illat.

Délben még nyár volt s délután esős

homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.

Úgy éltem akkor, mint gyerek,

kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó

öreg, ki tudja már: a föld kerek.

Zöld voltam még s szakállam mint a hó.

Sétáltam és kinek volt gondja rá?

Később leszálltam én a forró föld alá.

Hol vagytok ó

,

felzengő állomások:

CHÂTELET - CITÉ - St MICHEL - ODÉON!

s DENFERT-ROCHEREAU, - úgy hangzol mint egy átok.

Térkép virágzott foltos nagy falon.

Hol vagytok ó! - kiáltok. Hallgatózom.

És zúgni kezd a testszag és az ózon.

S az éjszakák! az éji vándorút

a végekről a Quartier felé!

Páris felett a furcsán elborult

hajnal mégegyszer felszürkéllik-é

mikor a versírástól részegen

és félig alva már aludni vetkezem?

Ó, visszatérni, tűnő életem

nehéz sodrából lesz-e még erőm?

A lent bűzölgő olcsó étterem

macskája párzott fönt a háztetőn.

Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?

Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen

ricsajban úszhatott a hold alatt Noé.

1943 aug. 14