Októbervégi hexameterek

Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,

táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.

Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron

s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.

Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosság

tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.

Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,

féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,

téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben

s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos

bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik

s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek

sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák

léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték

hosszu szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de

felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,

nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji

füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.

Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka

ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,

forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.

Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, -

ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben

hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

1942 szept. 28 - nov. 14