Virágének

Fölötted egy almafa ága,

szirmok hullnak a szádra,

s külön egy-egy késve pereg le,

ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,

szemedre hajolnak az ágak,

fényén futkos a fény,

csókra tünő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,

árny játszik a pilla felett,

játszik a gyenge szirommal,

s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,

megszólal a néma, ezüst éj;

kivirágzik az égi fa ága,

hold bámul a béna világra.

Nagyvárad, Csapatkórház 1942 aug. 25