Egyszer csak

Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,

beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.

Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott

dobogás is elül.

Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.

S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,

a halál.

Mint fegyházban a villany ha kacsint,

tudják bent a rabok s tudja az őr odakint,

hogy az áram mind egy testbe fut össze,

hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át,

s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt

emberi hús szagát.

1942 ápr. 20