Eső esik. Fölszárad...

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.

Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,

vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.

Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,

a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,

csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott

szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.

Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,

sötét ruhája válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,

mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.

Nézd a világ apró rebbenéseit.

1941 jan. 30