Nyugtalan órán

Magasban éltem, szélben, a nap sütött,

most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!

Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal

alkonyi tájakon égi játék.

Sziklák fölöttem, távol a fényes ég,

a mélyben élek, néma kövek között.

Némuljak én is el? mi izgat

versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?

ki kéri tőled számon az életed,

s e költeményt itt, hogy töredék maradt?

Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,

sírba se tesznek, a völgy se ringat,

szétszór a szél és - mégis a sziklaszál

ha nem ma, - holnap visszadalolja majd,

mit néki mondok és megértik

nagyranövő fiak és leányok.

1939 jan. 10