Koranyár

1

Kis réten ülök, vállig ér a fű

s zizegve ring. Egy lepke kószál.

S zizegve bomlik bánatom, a nap

felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,

az égi kékség ráncot vet fölöttem,

apró neszek s apró szöszök repülnek

a fák közt, merre verset írva jöttem.

2

Szavak érintik arcomat: kökörcsin, -

suttogom, - s te csillogó, te kankalin,

Szent György virága, Péter kulcsa te!

hullámos folt az árok partjain!

S ha elvirítsz, majd jön helyedre más,

törökszegfű jön, apró villanás!

3

Fölállok és a rét föláll velem.

A szél elült. Egy kankalin kacsint.

Elindulok s a másik oldalon

a hullószirmu törpe körtefák

hirdetik, hogy úgysincs irgalom.

4

De jön helyükre más. Megyek

és jön helyemre más. Csak ennyi hát?

akárha vékony lába tűnő csillagát

a hóban ittfeledné egy madár...

Micsoda téli kép e nyárra készülésben!

és szinte pattog ujra már a nyár.

*

Bokor mozdul s a fúvó napsugáron

egy kismadár megrémült tolla száll.

1939 jún. 4