Variáció szomorúságra [2]

Gy. F.

A fájdalommal ujra egyedül élek,

mert elmaradtál most mellőlem lányom

nagy, szőke fejeddel és kacagva

tapsoló, törpe bokrokat ölelsz;

Nem tudod, hogy a szűz is asszonnyá

örülve öleli magát, csak utána

rejti énekesen titkát sikoltó,

vérdíszes ingét az anyja elől és

csak fájó ölét babrálva érik

teherré benne a figyelő szomorúság.

Látod, nehéz ez egyedül: kukcsoljuk

össze az ujjainkat lányom, jó

némasággal épül fölöttünk fénnyel

az ég: így nagylombú fa alatt

árnyék és megáldozott öröm

festi a tájat, nézz körül!

Föléd kivánkozik a szél s

gyertyásan csak a jegyenye áll és

egy öregember éretten ott csak

ráhajlik az útra, ahol szitálva

leng a szomorúság; imádkozz

lányom most zengő imákkal értem!

1930. február 16.