Szent szerelmi újraélés V.

Gy.F.

Te még nem tudod, hogy ki is vagyok,

Hogy kiék ezek a fáradt szemek

Melyekben életfény sosem ragyog.

Az én arcom ez a beteg sápadt,

Kín meszelővel fehérre mázolt

Melyről lesír távol az utálat...

Ez is enyém még, te, a hajam,

Ez a törtfényű kis büszkeségem,

Az egyetlenegy fiatal rajtam.

Ma milyen furcsák a szemeid,

most ép olyanok, mint a Kisdedé,

Olyan babonásan tiszták megint...

Ne nézz így rám, hisz csak fáradt vagyok.

És már látom, hogy a te szemedben

A fáradtságom is benne ragyog...

1927. március 26.