[most fölfujom a mellem és kiengedem a hangom]

most fölfujom a mellem és kiengedem a hangom

zengjen

sokszor megtettem eddig is már

az írástudók most whitmani és kassáki pózról beszélnek majd

s nem lesz igazuk

jótüdejü epikus ez a kettő

de mindent otthágy a helyén

én pedig ha éhes vagyok csillagot vacsorálok és az asszo-

nyom hajára is lehozom ha kell hogy szebb legyen tőle és

hogyha fázik az éggel takarom s holdat lehellek a szeme

fölé

igen ezek a képek rekvizitumok régi verseimből

vállalom őket

néhány dolgot szeretnék elmondani most csak magam-

ról és az emberekről

akikkel együtt élek

elmodani hogy boldog ember vagyok én és keserű lá-

zadó is

a nincstelenekhez tartozom de asszonyom van

szőke

kékszemű

akivel házasra költözöm holnap vagy holnapután

költő vagyok de a kenyeret és az asszonyt hirdetem

ha eljöttök velem

megőszült fákat mutatok néktek hogy lássatok és kam-

mogó hegyeket akik letérgyepelnek

tudom

semmi sincsen jól úgy ahogy van

de boldog vagyok mert harcolok hogy jól legyen minden

és a harc lombját egyszer majd megsüti a napfény

ebben hiszek

az asszonyom harcol velem együtt és így vagyunk

száz karral szeretném megölelni de két karral is ma-

gamba ölelem

nézzétek

egyszerre zeng a testünk és egyszerre pihen el ha lép-

csőn jár egyszerre lép velem és egyszerre szusszan

tanítsátok magatokhoz az asszonyokat mert

ők a ti igazságotok és ők a ti címeretek.

1931. november 20.