Nyár van

tornyos egyedüliségem sír rám a falról,

a lámpa alól,

a csöndben kibomlott bánatpalástom

és beköszöntött az ablakon a Gond

magával hozva az utcák nyári illatát

ahol a poros vadgesztenyefák alatt nők

szaladnak kis nyári ruhákban

és utánuk néha férfiak,

akik kirázzák magukból a Gondot, hogy

megigazítva nyakkendőjüket új Gond

után fussanak fáradt és görcsös lábaikkal

és megpihenjenek kis egyéjjeles szállodák

számlája fölött és szeressenek,

mert hiszen

nyár van,

egyedüliségem társa lett a Gond,

és nem örül a szakadó nyári ruháknak,

most még jól van így,

nem szeretem az aszfalt és a nők nyári

szagát és tornyos egyedüliségem elbújik

a bánatpalástba,

de mi lesz, ha egyszer eljön az ősz

a nők és az aszfalt szaga jobb lesz

és én majd nem tudom kirázni a Gondot

fullasztó palástom ráncaiból.

1928. augusztus 4.