Köszöntő

Egy Sík Sándor-ünnepély prológusa

Ötven év?

kit ünnepeltek, annak nincs kora.

A költő hangja száll,

visszhangja támad s hallható

a néma s mégis harsogó időben.

Mit is jelent húsz, vagy ötven év?

múlt és jövendő századok sora?

A költő oly idős, amennyi a világ,

foglyul nem eshet, s röptének néha tág

a horzsoló közel s a föld felett

a csillagrendszerek hona

moccanni néki szűk lehet.

Egy költőt ünnepeltek itt,

ki Krisztust kiált, mikor

az erőst is megtörte már a próba,

s bárány helyett a farkast hirdeti

s kemény öklére büszke Európa.

Egy költőt ünnepeltek itt,

ki mindenkit megért és sohasem itél,

s „csak tiszta test, akár az encián,

és lélek, mint a fenyvesormi szél”.

Virág és szél a hegytetőn…

ösvény vezet felé, erős kapaszkodó,

de hangot hallotok, vigasztalót,

s elétek villan fönn a régen áhitott világ,

s egy napsütötte tó.

Ötven év?

nem azt köszöntöm és a költő ünnepén,

költőnek nincs kora.

Ma gyermek még és új játékra kész,

egy pillantás, és újra régi mester,

aki a gyermek századot tanítja,

tapasztalt bölcshöz illő türelemmel.

Társát köszönti most a gyermek,

lélek a lelket, aki eretnek

hadak között hűségre példakép;

fiú köszönti apját, egy hitvány

korban lelkéhez hű tanítvány!

1939. február 2.