Minden árvaság szomorú dicsérete

Ó, csitult árvaság! Egyedül járok

az égi mezőkön, lehulltak már a

csillagok is, csak testetlen szavaim

ragyognak és selymes hajzatuk szelíd

kezekkel lengeti a szél mely hozza

utánam, fehéren göndör felhőknek

alkonyi nyáját.

Most földi mezők fölött vonulok,

gazdagon mélán: csillanó füvek!

vetés! a kazlak alatt szerető

béres! mosoly a koldusok véres

ajka körül! minden én vagyok és

szűzek összeszorított térdei

fehéren nyílnak látásom nyomán!

Azután ujra semmi! Egyedül járok

az égi mezőkön, lehulltak már a

csillagok is, csak testetlen szavaim

ragyognak és selymes hajzatuk szelíd

kezekkel lengeti a szél mely hozza

utánam, fehéren göndör felhőknek

alkonyi nyáját.

Ó, csitult árvaság!

Minden árvaság szomorú dicsérete!

1929. június 16.