[Jóllakott ablakokon koppannak szemeink és ingyen nézzük a holdat]

Jóllakott ablakokon koppannak szemeink és ingyen nézzük a holdat, de kegyelmes kenyerünk felével mégis, úri halakat hízlalunk a parkok alatt;

barátom mérnök s nemrég vassisakkal szaladt még bomló mezőkön, hol tompán fröccsent a föld kaszák iste­nes füttye helyett és ellőtt ólom bújt ott szíve alá;

sokszor esik szó köztünk ösmerős emberekről, együtt élünk Párisban itt és füstöl homlokunkról a honvágy, törkölyös borokat szeretnénk szopni pohos, otthoni üvegekből;

ő még nem felejtette el az anyja nevét, én már néha igen, kicsit öregszünk és elnehezednek a hajnalaink hétfőktől, szombatokig;

tudjuk, hogy a gazdagok szíve szőrös s mi harcosok va­gyunk prolik seregében és a társadalmi rend pipacsos táb­láit takarjuk el a naptól;

este, alvás előtt, modern házakat építünk alattunk elhullott régi asszonyok csontjaiból s mint díszített köpés vágódik szerte fogunk közűl a káromlás, kö­véren;

s vasárnapok dudája mellett társaink olcsó szeretőit dicsérjük szemmel, szegénynegyedek árnya alatt.

Páris, 1931. augusztus 25.