[már mindent megtehetsz velem csak szeretned nem szabad. nagy kertben...]

már mindent megtehetsz velem csak szeretned

nem szabad. nagy kertben laktunk mint egykoron

s te levágattad a hajad. gyümölcseinkben ekkor megrohadt

az íz asztalunkat széjjelverték az öngyilkos fák

a szélben virágaid fekete emléke reszketett

látod ma mindent megtehetsz

velem mindent amit eddig soha – gyávaságom is melledig

emelheted. a világ úgyis nélkülem lesz olyan amilyen

utazni készülök valahol végleg ottmaradni valakinek

végleg ellopni a nevetését. megfejteni a zenékben

szétáradó véres illatot megsimogatni e zenék árnyékában

felnövő szomorú férgeket. hegynek felfelé Jézustól kértem

tüzet. ( – hívhatnálak akárhogy arcom kendődben

halálodig füröszthetném –) de az Istenek nem dohányzanak

csak szeretned nem szabad többé

patkányok szimatolják tétova lépteim orruk hintázó horgászdugók

a megáradt szemétben. mosakodj utánam a csontodig

a lelkedig fertőtlenedj ha a sötétben hozzád sáppadok

a függöny mögött már ott állnak az árnyak ajtónkhoz

vasalt csizmák közelednek. kint a hold kél kéken

s e lágy békében csöndben megérik a rettenet. megértsd

a villanypóznák reménytelen üzenetét: ne kutasd az

éjszakában eltűnteket: ne kutass engem sem magadban

mert szívedbe tapos és megöl a sötét