Az alvó Vénusz

Vénusz erdőben él.

Az ablakkilincs, amelyik

Síkos még a tenyerétől,

Agancs alakú árnyékot vet a falra,

Ahogy a függöny mögül

Kikandikál. Vénusz

Félálomban szarvasbogárnak

Hiszi az árnyékot,

S miközben a másik oldalára fordul,

Mosolyogva állapítja meg:

Rovarnak óriási volna,

Kilincsnek akkora, amekkora.

A muszlinfüggöny

Ellibbenő odaliszk lehetne,

De gömbölyű formái nincsenek.

Egy cserép mikulásvirág

Álmában is egy cserép mikulásvirág:

Annyi, amennyi.

Ha nyitva az erdőre néző ablak,

Vénusz vánkosa préda a világnak:

Az alvó homlokára lepke száll,

És ő visszagondol előző életére,

Amelyikben nem Vénusz, hanem lepke volt.

Homloka mögött megjelennek

A csábító vonásai,

Aki szemezett vele a körforgalomban,

És fölpezsdítette Vénusz délelőttjét.

Mi van, ha ezt is félreérti:

Ő itt fekszik kitakarva,

De ez a fiú nem található

Az ébrenlét határain belül?

Régebben kilépett a teraszra ilyenkor,

Hogy pálcikavékony

Cigarettára gyújtson.

Most nedves tenyerébe temeti arcát.

Látomástól mentes tisztás

Egyedül a fürdőszoba,

Ahol a csempe hűvös,

Protestáns-fehér.