Születésnapomra

Mésztől szűkül a szív, az ér, az agy,

de egyre tágul az önismeret,

amíg holttá meredt

rákok, csigák között magamra hagy

a tél elől hátráló tengerár.

Az öregedő arc rongyfüggönye

eltakarja a fiatalt.

Ha nincs miért, a lélek küzdjön-e,

ha nincs, csak az árnyékok lakta part,

csak a növényt nem tápláló föveny.

Időfoszlányokat szór szét a szél,

s forr az időtlen üst,

hol egyre fő a friss velő s a vér,

míg kiherélnek szigorú ezüst

arccal a nem nélküli angyalok.

Tegyek úgy, mint az öngyilkosjelölt,

mint a gyáva szemfényvesztő, aki

soha legyet sem ölt,

s amíg pohárban tablettákat old,

tudja, hogy úgysem issza ki?