Ráfogások Ovidiusra - Resignatio

Aljas számüzetés már egymaga minden öregség,

Nem kell ahhoz gyötrő tengeri vagy gyalog út

Messzire mindentől, ami életkedvet adó volt:

Exiliumba sodor már az Idő maga is!

Durva Mulandóság, te, ki mint hibbant agyu cézár,

Rém-diadalkapukat emberi csontból emelsz:

Esdeklő levelet bűnbánó, gyáva igékkel

Tőlem mégse remélj: megvetem udvarodat.

Volt-e babérkoszorúm? S most az zizeg átal a távol

Síkjain – így üzened: tépdesi szörnyü kezed?

Vagy magamat túlélt, révült jós, hallom előre,

Hogy vihorászik a szél összetiport siromon.