Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szivembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?